Tulipán Hotel - Pápa
Általános ismertető
A munkásszálló Komárom és Tatabánya között helyezkedik el, Tata-Baj közigazgatási határán belül, az 1-es főút mellett található. Amellett, hogy könnyen megközelíthető (az M1 vonzáskörzetében), a munkásszálló csendes környezetben helyezkedik el, így biztosítva, hogy a dolgozók kipihent állapotban érkezzenek a munkába. A közelben Coop ABC, vegyesbolt, posta és dohánybolt áll a munkások rendelkezésére.
A munkásszálló 48 db szobával rendelkezik (2-3 ágyas szobák), amely maximális kihasználtsággal 148 fő elhelyezésére alkalmas. Ha nagyobb volumenű munkaerő elhelyezésére van szüksége, keressen minket bizalommal!
• Tisztántartott közösségi helyiségek
• Biztonságos, jól karbantartott műszaki eszközök
• 2-3 ágyas szobák, 4-6 fős apartmanok, a dolgozók munkarendjét figyelembe vevő szobabeosztással
• 3 csillagos panzió felszereltségével rendelkező, praktikusan berendezett szobák (ágy, TV, rádió, zuhany, ruhásszekrény, asztal, szék, konnektorok és ágynemű
• Szobánként saját fürdőszoba
• Minden emeleten konyha, étkező helyiség
• Automata mosógépek állnak rendelkezés
• Napi/heti takarítás
• Kéthetente ágynemű csere
• Rendszeres időközönkénti fertőtlenítés a vírushelyzet elkerülése érdekében
• A higiéniai termékek (szappan, tusfürdő, toalettpapír stb.) biztosítottak
• Segítőkész gondnok (0-24 elérhetőség)
• WiFi, ingyenes parkolás
• A lakrészek felkészítése, az új bútorok vásárlása és a műszaki karbantartás a mi feladatunk
• A havi vagy egyéb időközönként felmerülő teendőket (rezsi befizetése, vízóracsere és -leolvasás) is mi intézzük
• A rendkívüli (havária) helyzeteket (pl. üzemi balesetek, COVID miatti elkülönítés) felkészülten kezeljük
Ár-érték arányban kiváló szállás, mely hozzájárul, hogy munkavállalói hosszú távon a vállalatnál maradjanak, ezzel jelentős költségeket spórolva Önnek.
Helyszín: Veszprém megye
Áttekintés
- Lakóterület: 1300nm
- Lakószobák száma: 48
- Férőhelyek száma: 148
- Bérleti díj: nettó 3500 Ft/fő/éj
Főbb információk
- Berendezés: Berendezett
- Fürdőszobák száma: 48
- Konyha: van
Konyha felszereltsége
- Tányérok
- Edények
- Evőeszközök
Általános felszereltség
- TV
- WIFI
- Mikró
- Mosógép
- Hűtőszekrény
- Erkély/terasz
- Fürdőkád
- Zuhany
- Vasaló
Távolság
- Városközpont: 1000m
Extrák
- Takarítás: Heti
- Karbantartás
- Portaszolgálat
Egyéb
- Lift van?: nem
- Akadálymentes?: nem
- Parkoló van?: zárt (ingyenes)
- Minimális bérlési idő: 1 hónap
Helyszín
Értékelések
Értékeléshez jelentkezzen be, Bejelentkezési oldal megnyitása
Nincsenek értékelések
Áttekintés
- Munkásszálló címe: Magyarország, Pápa
- Lakóterület: 1300nm
- Lakószobák száma: 48
- Férőhelyek száma: 148
- Bérleti díj: nettó 3500 Ft/fő/éj
- Megtekintések száma: 614